A zsidó Jézus. Ahogy egy történész az evangéliumokat olvassa
Geza Vermes
Vermes Géza Makón született, 1924-ben. 1946-ban elhagyta Magyarországot, s ezt követően 11 éven át Louvainben és Párizsban tanult, tanított és kutatott. 1957-ben Angliában telepedett le. 1965-ben az oxfordi egyetemen kinevezték a zsidó tudományok (Jeiuish Studies) professzorának. A tudós szerzó'mint a holt-tengeri tekercsek
kutatója szerzett magának nemzetközi hírnevet és tekintélyt. Ó készítette a tekercsek mértékadó angol fordítását (The Decid Sea Scrolls in English). A zsidó Jézus angolul 1973-ban jelent meg, lefordították spanyolra, franciára, japánra, olaszra, portugálra, németre is. A könyv fó'vonzereje a zsidó források felhasználása önálló ku
tatások alapján, széles körben, a rabbinikus irodalomtól a feliratokon át a holt-tengeri tekercsekig. Vermes Géza, az Újszövetséget magyarázva, történeti, vallástörténeti és filológiai elemzései során Jézust valódi történeti közegében, a szegény, elmaradott, de szellemi tekintetben igen élénk és érzékeny Galileában mint kiváló
zsidó démonú'zőt és gyógyító szentembertállítja elénk, és mint ihletett vallási tanítómestert. A zsidó háttér megvilágításával sikerült megszabadítania Jézus alakját a hagyományos keresztény zsidóellenesség nyomasztó terhétől. Könyvében* Jézus mint hiteles történeti személyiség jelenik meg, akinek hívei voltak, de akit mind
követői, mind ellenfelei félreértettek egykor, és ma is. A könyv egy trilógia első kötete. Folytatása a Jesus and the World o f Judaism (1983), illetve a The Religion o f Jesus the Jew (1993) című kötetek.

Categories:
Year:
1995
Publisher:
Osiris Kiadó
Language:
hungarian
Pages:
330
ISBN 10:
9633790956
ISBN 13:
9789633790953
File:
PDF, 62.69 MB
IPFS:
,
hungarian, 1995